Az indzsellérség gyerekkora
A 19. században a természettudományokat és a műszaki végzettséget nem vette körbe akkora megbecsülés, mint a bölcsésztudományokat (ma mintha fordítva lenne). Mikor Szily Kálmán, neves fizikus bejelentette otthon, hogy műszaki pályára szeretne lépni, a család egy tagja így szólt az apjához:
„Ádám, remélem nem fogod tűrni, hogy Kálmán fiad szégyent hozzon tisztes családi nevedre azzal, hogy indzsellér válik belőle”.
A vegyészet gyakorlatilag ismeretlen fogalomnak számított, ehhez persze hozzájárult, hogy ekkoriban még nem volt haszna. 1865 után kezdődött meg a nagy vasútépítés, az első magyar vegyészdoktor, Wagner Dániel 1867-ben alapította a Központi Magyar Gyógyszerészeti és Művegyészeti Rt-t, 1868-ban pedig üzembe helyezték az ország első kénsavgyárát. Gyufagyárak létesültek Irinyi nyomán, fejlődött a szeszipar, létrejött a Törley üzeme. A vegyipar fejlődésével pedig a 19. század második felére végre megnőtt a kereslet a képzett vegyészek iránt. Than Károly esete példázza, milyen az, amikor a megfelelő képzettség és tehetség találkozik azokkal az igényekkel, amiket ki tud szolgálni.
Jómódú családban született 1834. december 20-án Óbecsén, tíz testvére közül a kilencedikként. Fivérei közül Than Mór festőművész tett még szert hírnévre. Károly gimnáziumi tanulmányait 1843-ban kezdte, az első hat osztályt Szabadkán, Kalocsán, Szolnokon, Nagybecskereken és Szegeden végezte. 1848-ban a szabadságharc miatt megszakadtak a tanulmányai, a tizennégy éves fiú ’48 őszén Óbecsén tartózkodott, házukban pedig egy szepességi rokont, Böhm Vilmos tüzérszázadost szállásolták el. A rokon hatására Károly elhatározta, hogy honvédtüzér lesz. Böhmöt az erdélyi hadsereg tüzérparancsnokává nevezték ki, Than családja tiltakozása ellenére Erdélybe tartott vele, majd Böhm halála után kérésére egy lovasüteghez osztották be. Bem József alatt szolgált előbb mint főlövész, később pedig tűzmesterként. Kilenc ütközetben vett részt, köztük a vízaknai csatában, aztán a nagyszebeni lőszergyárban alkalmazták. A zsibói fegyverletétel után, amikoris Kazinczy Lajos vezette erdélyi hadsereg maradéka lerakta a fegyvert 1849. augusztus 25-én, Than Károly
Nagyváradon jelentkezett a haditörvényszéknél, de ott nem tudtak mit kezdeni a tizenöt éves fiúval,